Diplomamunkám kitalálása előtt nagyon sokáig tépelődtem. Azt az egyetlenegy szabályt állítottam fel magamnak még a kezdet kezdetén, hogy szakdolgozatommal összefüggő egységet fog alkotni. Nem láttam, és még most sem látom értelmét az ellenkezőjének, mert ugyan lehetséges egyszerre több dologban is elmélyülni, de ez nekem nem erősségem, és félmunkát sem szeretek végezni.
Több ötletem is volt, de végül mindet elvetettem, mert vagy nem éreztem teljesen magaménak, vagy csak egyszerűen nem tartottam elég jónak őket. De volt egy kérdéskör, ami az év során többször is előkerült (2) a köz, közös, közösségekkel foglalkozó órán, mégpedig a hajléktalanok ügye, ami nagyon foglalkoztatott, és foglalkoztat most is. Igaz, a puszta elmélkedés, és információ szerzés nem sokat lendít a probléma megoldásán, de kiindulópontnak tökéletes. Furcsa bent ülni egy előadáson, melegben, puha székeken, jóllakottan és olyan gondokról, problémákról beszélgetni, amiknek a többségéről nem tudunk, vagy egyéltalán fel sem tudjuk fogni. Diplomamunkámban, többek között emiatt, olyan hajléktalan emberekkel foglalkoztam volna, akik a Képzőművészeti Egyetem lépcsőjén alszanak. Öt éven át láttam őket, amikor későn végeztem az egyetemen, vagy arra jártam éjszaka. Volt, hogy szóba is elegyedtünk, megbeszéltünk egy-két mindennapi beszélgetésbe illő témát. Már akkoriban is elgondolkodtatott az a fajta kettősség, amit ilyen alkalmakkor éreztem. Nagyon furcsa volt, hogy azon a helyen ahol kiváltságos helyzetben lévő hallgatók nappal ücsörögnek, beszélgetnek, órára várnak, éjszakára ugyanaz a hely mennyire átalakul. A köztér magántérré változik, pusztán azért mert az oszlopok közötti hely személyes holmikkal telítődik, és ezek tulajdonosai magántérként használják a beszögellést. Ezért gondoltam arra, hogy ennek a “személyes” térnek személyesebbé tételében segítek. Újra megpróbálkoztam volna a kapcsolatfelvétellel, és elbeszélgettem volna arról, az itt éjszakázókkal, hogy mi is az, amivel élhetőbbé lehet tenni alkalmi szállásukat. Ezeket a beszélgetéseket rögzítettem volna, természetesen az engedélyükkel. Ha nem járultak volna hozzá akkor utólag írtam volna le emlékezetből, mintegy naplót készítve a kapcsolat alakulásáról. Természetesen voltak ötleteim azzal kapcsolatban, hogy mire lehet szükség ahhoz, hogy közösen élhetőbb helyzetet teremtsünk. Ezek leírásával azonban most nem foglalkozom, mert az igazi alapot a beszélgetések adták volna, ezek alakították volna ki milyenségét. Nem tudom, és nem is válalkozom arra, hogy eldöntsem mire lehet szüksége más embereknek. Sajnálom, hogy meghiúsult ez a munka, mert “szépnek” tartottam a gondolatot, hogy egy állami intézmény a saját területét éjszakánként odaajándékozza (és
kényelmesebbé is teszi) az arra rászorulóknak, főleg úgy, hogy a jelenlegi kormány nyílt hajléktalanellenes politikát folytat. A napi sajtóban lépten-nyomon lehet találkozni olyan új rendeletekkel, amik az amúgy sem egyszerű életüket még nehezebbé teszi. Így, ha akarnám sem tudnám kikerülni azt, hogy napiszinten foglalkozzak a kialakult helyzettel.
Ezeregyszáz hajléktalan kerülhet utcára Budapesten
2011. január 11. 13:36
Csaknem ezeregyszáz hajléktalan kerülhet utcára Budapesten a közel-jövőben, ha a Fővárosi Közgyűlés megvonja a költségvetési támogatást a fővárosi hajléktalanellátó intézményektől és civil szervezetektől; A Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága arra kéri a közgyűlést, ne hagyja jóvá a költségvetési koncepció vonatkozó sarok-számait. Kovács Ivetta, a szervezet tanácsának tagja kedden azt mondta: a közgyűlés szerdán tárgyalja a költségvetési koncepciót, amely komolyan érinti a szociális ágazatot. Tájékoztatása szerint a fővárosi önkormányzat egyoldalúan fel akarja mondani a
hajléktalanellátáshoz tartozó civil szervezetekkel kötött megállapodásait.
(MTI)
A főváros szerződést bont a hajléktalanokat ellátó szervezetekkel
2011. március 23. 18:32
A főváros szerződést bont a Budapesten élő hajléktalanok ellátásában szerepet vállaló civil szervezetekkel. A Fővárosi Közgyűlés szerdán erről a fideszes képviselők 18 igen szavazatával, illetve az ellenzéki frakciók nem szavazata mellett döntött; a határozat 11 szervezettel korábban kötött 18 szerződést érint, a felmondási idő nyolc hónap. Szentes Tamás (Fidesz) szociálpolitikáért felelős főpolgármester-helyettes a rendelet elfogadása előtti vitában előterjesztőként felszólalva elmondta: a város-vezetés új koncepciót kíván kidolgozni a hajléktalanellátásról.
(MTI)
Mostantól büntethetik a közterületen "életvitelszerűen" lakókat
2011. április 27. 11:38
Ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal büntetheti Budapest azokat, akik a közterületet "életvitelszerű lakhatás céljára" használják; az erről szóló előterjesztést szerdai ülésén fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. Tarlós István főpolgármester javaslatát - az előterjesztés elleni civil demonstráció miatt több mint egyórás csúszással kezdődött ülésen - 18 igen, 12 nem, illetve 3 tartózkodás mellett szavazták meg a képviselők. A határozat értelmében szabálysértésnek minősül az is, ha valaki "az életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságait a közterületen tárolja". A jövőben közterület-használati hozzájárulást kérhetnek a szórólapozóktól és az utcazenészektől is.
(MTI)
Ezt a fajta „probléma megoldást” mélységesen felháborítónak tartom, ezért kezdtem el gondolkodni alternatív megoldásokon, mint például az alternatív gazdaságok (3) nyújtotta lehetőségeken. Ezt a gondolatot továbbfolytatva szakdolgozatomat a beszélgetések, készített intejúk alapján, a szimbolikus cseréről(4) és ajándékozásról írtam volna. Sajnos nem így alakult, mert a már említett hajléktalanok eltűntek az MKE lépcsőjéről. Megpróbáltam megtudni a hátérben álló okokat, de semmilyen érdemleges választ, vagy magyarázatot nem kaptam kérdéseimre. Kitalálhattam volna valami más, hajléktalanokkal kapcsolatos munkát, de megrekedtem. Így el kellett gondolkodnom azon, hogy mivel is
foglalkozzam.
A közös diplomakonzultáció során feltettek nekem egy kérdést, hogy miért is akarok hajléktalanokkal foglalkozni, amikor ilyen jellegű munkákat eddig nem készítettem? Ez a kérdés jogos, vajon miért is akartam ezzel foglalkozni a fent említett nyílvánvaló arcátlanságokat leszámítva? A válasz nagyon egyszerű. Önkéntelenül is elgondolkodtam azon, hogy mi lesz akkor, ha kikerülök az egyetemről. Bármennyire is nehéz volt megoldanom, hogy ide járhassak, mégis egyfajta védettséget élveztem, némi túlzással élve, azt tehettem amit akartam, súlyosabb következmények nélkül.A diplomával ez fog megszűnni. Igaz, hogy nem foglalkoztam a “hajléktalan problémával” munkáimban, de ez azért lehetséges, mert az esetek többségében saját félelmeimet dolgoztam fel. Most, életem eljutott abba a fázisba, amikor nem nőként akarok helytállni. Nem attól félek, hogy nem vagyok elég jó, vagy szép, vagy okos, hanem egzisztenciálisan akarom megállni helyemet. Félek attól, hogy az egyetem után beszippant valami vákuum, és a korábbi védettség eltűnésével teljes mértékig kiszolgáltatottá válok. Egyálatlán nem tartom elképzelhetetlennek azt a jövőképet sem, hogy munkanélküliként, vagy hajléktalanként kell majd élnem. Az, hogy ezt a felfedezést megtettem, még nem jelentett nagy változást. A
félelem azonosítása még csak fél siker, nem elegendő ahhoz, hogy megértsem, vagy bármit is kezdjek vele. Meg kellett keresnem az okot, hogy miért él bennem ennyire mélyen ez a félelem, hogy fel tudjam dolgozni, és így diplomamunkám alapjává válhasson. Minthogy a köztér és magántér közötti különbségek érdekeltek, érdekelnek leginkább, és diplomamunkám is a köztérrel és a köztéren lakókkal foglalkozott volna, magától értetődő, hogy a lakhatás és annak elvesztése az, ami a legnagyobb félelemmel tölt el. A másik, de ide szorosan kapcsolható fogalomkör a személyes tér megléte, vagy hiánya.5 Ezért végiggondoltam életemet, de legfőképp az elmúlt öt évemet (jelenlegi helyzetemet) a lakóhelyeim szempontjából.
Születésemtől kezdve nagyon sokszor költöztünk. Sok városban laktam szüleimmel, sokféle házban, és szituációban. Többek között laktunk Szolnokon két helyen, Tamásiban, Szekszárdon, Ozorán szintén két helyen, Pécsen, Komlón is két helyen. Laktunk nagyszülőknél, albérletben, műemlékben, vályogházban, szolgálati lakásban, panelben, kertes házban stb… Aztán, amikor elköltöztem szüleimtől, én is megfordultam egy-két városban, hosszabb-rövidebb ideig. Laktam Pécsen, Kaposváron, Keszthelyen, Balaton-berényben, Budapest különböző kerületeiben.
Amikor felvettek az egyetemre, anyai nagynénémhez (Mónihoz) költöztem, aki, a hetedik kerületben lakott egy gyermekkori barátnőjével, és az akkor született kisfiával, egy 35 négyzetméteres garzon lakásban. Egy szobában laktam vele és a csecsemővel, Matyival. A konyha és a fürdőszoba között egy kamrával megegyező nagyságú galériázott helyiség volt. A galéria ágynak volt kialakítva, amin egy százhetven centiméternél alacsonyabb ember szűkösen, de elfért. Ott aludt Móni lakótársa Pöszke.
Másodévben elköltöztem albérletbe, a Kodály köröndre. Itt egyedül éltem harminc négyzetméteren egy szoba-fürdőszoba lakásban (konyha nélkül). Pár hónap múlva édesapám hozzám költözött. A szoba félig galériázott volt, én aludtam a galérián matracon, édesapám pedig lent egy heverőn.
Harmadév elején barátnőmhöz és barátjához a “másik szobába” költöztem. Édesapám kiköltözött nagymamámhoz Csepelre, de a tél beköszöntével odaköltözött hozzánk, mert nagymamám “másik szobájában” elromlott a fűtés, aminek a javíttatására nem volt pénz. A félszoba berendezése egy szekrény, egy polc, és egy matrac volt, azon aludtunk ketten.
A negyedévet a kollégiumban kezdtem osztálytársammal egy szobában, apu pedig nagynénémhez költözött. Gyerekvigyázás miatt párhuzamosan laktam a kollégiumban és nagynénémnél. A fele hetemet az egyik helyen, a másikat pedig a másikon töltöttem. A kollégiumban pedig egy teljesen új helyzetbe kerültem, a közös konyha, közös zuhanyzók, és közös illemhelyiségek világába.
Jelenleg nagynénémnél lakok, aki időközben elköltözött a 7.-ből a 15. kerületbe. Most kertvárosi részen, egy negyvenegy-két négyzetméteres, másfél szobás, társasházi lakásban élünk. Nagynéném, Matyi és én a kisszobában alszunk. Én a galériaágy felső szintjén, ők alul. Apukám pedig kint a nappali szobában egy kinyitható kanapén. Amikor hosszabb-rövidebb időre hazamegy, akkor én alszok a nappaliban a kinyitható kanapén. Ez a helyzet hamarosan megváltozik. Nagynéném élete rendeződni látszik, így lehet, hogy még a diplomavédés előtt el kell költöznöm. Még nem tudom hová.
Úgy érzem, hogy az egyetem öt éve alatt mindig valaki más életét éltem, nagynénémét, apukámét, barátnőmét, a kollégiumban mindenkiét és ismét nagynénémét. Kivételt képez talán az a pár hónap, amikor egyedül lakhattam albérletben. Mindig odaköltöztem valahová, valakinek a már működő életébe, a megmaradt helyre, ami vagy kisebb, vagy nagyobb volt. Erre a költözködő életmódra vagyok berendezkedve. Az összes holmimat össze tudom pakolni fél óra alatt egy hátizsákba és egy kézitáskába. Ezért találtam ki azt, hogy diplomamunkámban a jelenlegi lakóhelyemet és körülményeinket dolgozom fel fotósorozat, és egy napló formájában. A naplóban egy hetemet írom le felkeléstől elalvásig, mindent, ami történik velem, körülöttem. Azért ezt az intervallumot választottam, mert minden egyes hetem nagyjából megegyezik, számottevő különbség nincs. Szakdolgozatom témája a diplomamunkám, vagyis a szimbolikus csere és identitás kapcsolata az életemben.
“A társadalmi nemi szerep (a magyar kifejezés közvetlenül utal is a játékra) Butler kifejezésével performance, egyfajta tartós megszemélyesítés a valóság mezében. A performativitáshoz pedig hozzátartozik az idézet-szerűség. Az identitás minden jelölése idézet egy diszkurzusban: nem lehet tehát sem eredeti, sem hiteles. A performatív abban az értelemben idézet-minőségű, hogy mindig származéka valaminek. Butler Derridát idézi az idézetszerűség kapcsán, az ő Austin-átírását: “Sikeres lehetne-e egy performatív kijelentés, ha a megformálása nem ismételne meg egy ’kódolt’ vagy megismételhető kijelentést, más szavakkal, ha az a formula, amelyet kimondok, hogy megnyissak egy találkozót, útjára indítsak egy hajót vagy egy házasságot, nem lenne beazonosítható, nem felelne meg egy ismételhető modellnek, ha nem lehetne valahogyan úgy azononosítani, mint egy ’idézetet’? … Ebben a tipológiában a szándék kategóriája nem tűnik el; megvan a maga helye,de nem uralja többé erről a helyről a kijelentés egész játékszínét és rendszerét”. S ha a társadalmi nemi szerep performatív, akkor nem arról van szó, hogy a biológiai nemet “kifejezi” valamilyen tett, gesztus vagy beszéd, hanem az előadás visszahatóan hozza létre egy “valódi női/férfi lényeg” vagy beállítódás hatását. (...) Konvenciók ritualizált ismétlése - ez a társadalmi nem, ahogyan előadjuk, amit ismétlése és előadása közben természetesnek és természetesként éljük meg. Ezért működik a drag paródiaként, denaturalizáló hatásként: az át-öltözés, a másik nem ruháinak és külsőségeinek viselése imitálja a társadalmi nemi szerepek eleve imitatív struktúráját, és ezzel leleplezi, hogy a nemi szerep maga is imitáció. A parodizáló utánzás dramatizálja azokat jelölőgesztusokat, amelyeken át maga a nemi szerep megteremtődik.”
(Sándor Bea(6): A nem-játék)
2) Bakos Gábor “a művészetnek mindig van következménye” c. óráján közterületekkel, közösséggel kapcsolatos, művészeti, társadalmi, stb. jelenségekkel foglalkoztunk, így nagyon sokszor előkerültek hajléktalanokkal és egyéb jogérvényesítési lehetőséget nélkülöző közösségekkel kapcsolatos kérdések. 2011 február 17-én Juhász Péter, a TASZ (Társaság a szabadságjogokért), "Romaprogram, nem csak romáknak" munkatársa volt a meghívott előadó. "2010 április 1-ével elindult a TASZ Romaprogramja, amelynek célja a mélyszegénységben élők, elsősorban a közöttük felülreprezentált romák jog- és érdekérvényesítésének hatékonyabbá tétele. Meglátásunk szerint ennek elengedhetetlen feltétele a romák helyi közösséggé szerveződése, saját vezetőik, aktivistáik kiválasztása és megerősítése. A Romaprogram megcélzott területe Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, mivel ezen a területen található Magyarország leghátrányosabb helyzetű kistérségeinek közel fele. Az itt folyó terepmunka és a felállított jogsegélyállomások révén a TASZ eddig fővárosban koncentrált tevékenysége a vidékre is kiterjeszkedett. A TASZPONTOK révén – a jogsegélynyújtás területén eddig még nem alkalmazott technológia felhasználásával - elvisszük a jogot a teljes elszigeteltségben élő, ezért minden jogérvényesítési lehetőséget nélkülöző közösségekhez."
3) A hagyományos és főáramú (mainstream) közgazdaságtani szemlélettel és gyakorlattal (profitmaximalizálás, piacok kiterjesztése, önérdek érvényesítése, stb.) szembenálló alternatív gazdasági modellek az embert, a közösséget, a morált, a közjó szolgálatát helyezik az előtérbe. E tanok, szemléletek megnevezésére használatos még az emberléptékű, etikai, új, buddhista, humánus, zöld stb. jelző is.(lásd bibl)
4) A prekapitalista társadalmakat a szimbolikus csere irányította, és nem pedig a termelés és a haszon elvei. Az utóbbiak a modern társadalmak jellemzői. Az érvelés némiképp hasonlít arra a Rousseau-i gondolatmenetre, amely a „természetes vad” védelmét tűzi ki a modern ember ellenében, illetve arra, ahogyan Mauss és Lévi-Strauss le vannak nyűgözve a „primitív kultúrák” gazdagságától. A szimbolikus csere azt a lehetőséget képviseli, hogy lehetséges a modern társadalom előírásaiból való kitörés.” (Ferencz, 2007)
5) Nem gondolom, hogy helyzetem egyedülálló, és azt sem, hogy a mai Magyarország lakosainak nagy százalékánál rosszabb helyzetben vagyok, de engem személy szerint mélyen érint, hogy nem rendelkezem személyes térrel. Ha nem is köztéren, de mindenképpen közös térben élek.
6) SÁNDOR BEA 1998-ban az ELTE magyar és angol szakán szerzett diplomát, majd egy évvel később a Közép-Európai Egyetem Gender and Culture szakán MA oklevelet. Modern angol és amerikai irodalomból doktorált az ELTÉ-n, PhD-fokozatát 2005-ben kapta meg.
